Látomás, hogy megnézzük a gyertyalángot


Mikor ötéves voltam, nagy bánat ért. Nem is hiszem, hogy volt azóta nagyobb bánatom. Úgy történt, hogy meghalt a nagyanyám. Azelőtt mindennap ott üldögélt a sarokdiványon és mesélt nekünk.

Úgy komplikációk lézer látáskorrekció, mintha nagyanya mindig csak ott ült volna és mindig csak mesélt volna, reggeltől estig, mi gyermekek pedig körülötte ültünk és úgy hallgattuk.

De szép napok voltak ezek! Egy gyermeknek sem volt olyan jó dolga, mint nekünk. Már nem nagyon emlékszem, milyen látomás volt a nagyanyám. Arra azért visszaemlékszem, hogy szép, hófehér haja volt és látomás előre hajolva ment és hogy többnyire üldögélt és harisnyát kötögetett. Arra is emlékszem még, hogy amint elmondott egy mesét, akkor a fejemre tette a kezét és így szólt: - És ez mind-mind igaz, akár csak, hogy én most téged látlak és te látsz engem.

Arra is emlékszem, hogy olykor énekelni is szokott, de ezt nem mindennap tette. Az egyik ilyen ének a lovagról meg a hableányról szólott és ez volt minden vers refrénje: «A tenger felett zúg, zúg a hideg szél. A mesékre, melyeket elmondott, csak nagyon homályosan, alig hogy vissza tudok emlékezni. Egyetlen egyre azonban olyan világosan emlékszem, hogy most is el tudnám mesélni. Jézus születéséről szólt ez a mese. Ennyi az egész, ami nagyanyámra emlékeztet, persze azon a nagy szomorúságon kívül; bizony látomás emlékszem a legjobban, hogy már nincsen köztünk.

Oly világosan emlékszem vissza arra a reggelre, midőn a sarokdivány üresen állott és sehogysem tudtam megérteni, hogy mikor is lesz vége ennek a napnak. Bizony erre jól emlékszem és ezt sohasem fogom elfelejteni. Arra is emlékszem, hogy minket gyermekeket bevezettek hozzá, hogy megcsókoljuk a halott kezét.

És mi úgy féltünk, de valaki azt mondta, hogy most utóljára van alkalmunk megköszönni nagyanyának azt a sok örömöt, amivel minket megajándékozott. És visszaemlékszem arra is, hogy megnézzük a gyertyalángot vitték ki az udvarról azokat a meséket és dalokat, hosszú fekete koporsóban és hogy azok nem tértek soha többé vissza.

Úgy éreztem, hogy valami kiszakadt az életemből.

Mintha egy szép elvarázsolt világ kapuja zárult volna be előttem, ahova ezelőtt szabadon járhattam ki és be. Most már nem volt senki sem, aki ki tudta volna nyitni előttem ezt az ajtót. Azután emlékszem, hogy lassanként megtanultunk mi is játszani bábukkal és játékokkal, mint a többi gyermekek és ekkor talán úgy látszott, hogy nem is hiányzik többé a nagyanya vagy hogy megnézzük a gyertyalángot meg is feledkeztünk róla. De még ma, negyven év mulva is, mikor itt ülök és a Krisztusról szóló legendákat gyüjtögetem össze, melyeket keleten hallottam, felujul előttem az a kis mese Jézus születéséről, melyet a nagyanyám szokott elmesélni.

És így kedvem támad, hogy még egyszer elmondjam, hogy ez is bele kerüljön a gyüjteményembe.

látomás, hogy megnézzük a gyertyalángot

Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mindaketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.

látomás, hogy megnézzük a gyertyalángot

Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt. Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányban vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat. Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál.

Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kitátották széles szájukat, mintha ugatni hogy megnézzük a gyertyalángot, de egy hang sem hallatszott.

5 látomás, amit az ember lát kontaktlátás kezelése

Az ember látta, hogy a szőrük fölborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak.

Érezte, hogy az egyik a lába felé harap, a másik meg a keze felé, a harmadik látomás a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.

Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja, amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyin-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult. Idáig jutott el hogy megnézzük a gyertyalángot a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom.

Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben.

milyen hyperopia alakul ki

Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében látomás, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította. A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.

Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.

A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták hogy megnézzük a gyertyalángot az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért. A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.

A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: - Végy csak amennyi tetszik! Az ember azonban lehajolt és puszta kezével nehány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. És a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányult, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.

Az újonnan jött foglyok raportja a női láger udvarán. Hátulról, a magasból fényképezve: mozdulatlanul álló oszlopok. A sóderos udvar fehéren világít a reflektorok össztüzében. A gép lefele ereszkedik. A foglyokkal szemben, félig a fényben, félig már a háttér árnyékában széles, laza folyosót alkotó SS-ek.

Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét. Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: - Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?

Erre az idegen így felelt: - Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod! A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem látomás ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott. Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy sziklabarlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem szemészeti klinika végzetes a hideg sivár kőfalaknál.

A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár keményszívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken.

Leoldozta hát válláról a hátizsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.

De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott. Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állanak hogy megnézzük a gyertyalángot körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan énekelte, hogy ma hogy megnézzük a gyertyalángot nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből. Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem.

De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben.

Menj, ballada, merész vagy és szivélyes, egyedül sem remegnél, helyed megállnád magad is akárhol, de hogy nyugalmat s biztonságot érezz: kutasd fel őt, siessél, mert nem lehet baj ott, hol társad Ámor. Mert az, ki engesztelő szómra vár, oly mértékben megneheztelt, hogy ugyancsak elkél segítő kedve jó uramnak, hisz nélküle csak szégyen száll fejedre. S ha nála léssz, édes legyen igéd, s imígyen kezdd beszéded, miként ha térden esdenél kegyelmet: "Madonna, aki küldött elibéd, általam óhajt, kérem hát figyelmed.

Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet. Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.

Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt: - És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket. Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: - Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem.

És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét!

Abban az időben történt, midőn Augusztus volt látomás császár Rómában és Heródes a hogy megnézzük a gyertyalángot Jeruzsálemben. Történt pedig ekkor, hogy nagy, áhítatos csendű éjszaka borult a földre. Ez a legsötétebb éjszaka volt, melyet valaha megértek az emberek, kiknek úgy tűnt fel ez a koromsötétség, mintha az egész földet valami hogy megnézzük a gyertyalángot pinceszerű boltozat kupolája födné.

látomás, hogy megnézzük a gyertyalángot

Lehetetlen volt megkülönböztetni a szárazföldet a víztől s még a legismertebb úton is alig lehetett eligazodni. Ennek megvolt az oka, mert egyetlenegy fénysugár se jutott le a hogy megnézzük a gyertyalángot az égből.

Ezen a sötétséges éjszakán mély csönd és némaság uralkodott. A folyók csobogó folyása megszűnt, szellő se mozdult A tenger partján járóknak is észre kellett venniök, hogy a víz felszíne csendesen pihen s a hullámok sem ütődnek a parthoz; ha az ember a pusztában járt, még a futóhomok suhogó zizzenését sem érezte lábai alatt; minden látomás és mozdulatlanná lett ezen az éjszakán: a fű sem nőtt, a harmat sem hullott, sőt még a virágok sem illatoztak!!

Ezen az éjszakán a vadállatok nem üvöltöttek, a kigyók nem haraptak, az ebek nem ugattak Éppen ezen az éjszakán Rómában egy kis csapat vonult le a császár palotájából és a fórumon keresztül a Capitolium felé ment. Ugyanis néhány nappal ezelőtt azt kérdezte meg a szenátus a császártól: «Vajjon nem volna-e kifogása az ellen, ha Rómának ezen a szent hegyén templomot emelnének az Ő tiszteletére?

Ezért ment éppen most néhány hívétől kísérve, hogy a tervezett áldozatot bemutassa. Augusztust, mivel már öreg volt s a capitoliumi lépcsők hosszú sora is elfárasztotta volna, hordszéken vitték fel, kezében tartotta a kalitkát, melyben az áldozatra szánt galambok voltak elzárva. Sem pap, sem katona, sem szenátor nem kísérte, csupán nehány meghitt barátja látomás vele.

Fáklyavivők mentek legelől a mély sötétségben utat csinálni, látomás jöttek a rabszolgák, hozva a háromlábú oltárt, szent késeket, szent tüzet és az áldozathoz szükséges többi kellékeket.

Útközben a császár nyájas vidámsággal beszélgetett híveivel és ezért nem is vette észre az éjszaka csodálatos csendjét, némaságát! Csak midőn a Capitoliumra fölértek és arra a térre léptek rá, ahová az új templomot szánták, jöttek annak tudatára, hogy valami csodálatosnak látomás történnie.

Fenn a szikla csúcsán valami csodálatos jelenést láttak.

Eleinte hogy megnézzük a gyertyalángot hitték, hogy az, amit látnak, egy elszáradt öreg olajfatörzs; majd arra a gondolatra jöttek rá, hogy a Jupiter templomának egyik ősrégi szobra vándorol előttök a sziklán, végül jöttek rá mégis, hogy az alak nem más, mint az öreg Sibylla jósnő.

Olyan öreg, olyan megviselt, olyan szokatlanul nagy volt, amilyet még sohasem láttak. Valósággal rémületet keltő, ijesztő alak volt az öreg nő. Ha a császár nem lett volna velük, mindnyájan haza menekültek volna félelmükben. De vajjon miért is jött ki barlangjából éppen ezen az éjszakán? Mit akarhat tudtára adni a császárnak és a birodalomnak ő, éppen ő, aki különben jóslatait mindig falevélre szokta felírni, mert tudja, hogy a szél oda és ahhoz viszi el jósszavait, akinek szánta azokat?

Azonban ő oly némán ült helyén, mintha élet se lenne benne. Ott ült meghajolva a szikla szélén, egyik kezét szeme fölé belső látási képességek, bámult ki a messze éjszakába. Ott ült s úgy képzelte el magát, mintha hegyen-völgyön át a messze távolba vándorolna. Ő is csodát látott látomás a csodás éjszakán Ekkor vette észre a császár és egész kísérete is, hogy milyen szokatlan mélységes sötét van. És minő csend!

látomás, hogy megnézzük a gyertyalángot

Minő némaság! Még csak a Tiberis tompán morajló folyását sem lehetett hallani. A levegő meg fojtó volt, izzadság verődött ki homlokukon, míg kezeik merevek és erőtlenek lettek. Azt gondolták, hogy valami nagyszerűen borzasztó fog történni De az igazi okot egyik se sejtette közülök s tétovázva mondták a császárnak, hogy ez előjel: «az egész természet visszafojtja lélekzetét és úgy üdvözli az új Istent.